Palhe

Ebben a szócikkben a koreai nyelvű szavak átdolgozott latin betűs és magyaros, valamint a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
Palhe (Balhae)
megszűnt
698 – 926
Palhe (Balhae) területe 830 körül
Palhe (Balhae) területe 830 körül
Általános adatok
FővárosaTongmo (Dongmo)-hegy
(698–742)
központi főváros
(742–756)
felső főváros
(756–785)
keleti főváros
(785–793)
felső főváros
(793–926)
vagy öt főváros rendszere
(720–926)[1]
Népesség~500 000[2] fő
Hivatalos nyelvekkogurjo (goguryeo) nyelv
mandzsu-tunguz nyelvek
Vallásbuddhizmus[3][4]
Kormányzat
Államformamonarchia
Uralkodókirály (lista)
ElődállamUtódállam
← KogurjoLiao-dinasztia →
A Wikimédia Commons tartalmaz Palhe (Balhae) témájú médiaállományokat.
Átírási segédlet
Palhe
Kínai átírás
Hagyományos kínai渤海
Mandarin pinjinBóhǎi
MagyarosPohaj
Koreai átírás
Hangul발해
Handzsa渤海
McCune–ReischauerParhae
ÁtdolgozottBalhae

Palhe (Balhae) (698–926) többnemzetiségű államalakulat volt Mandzsúria, a Koreai-félsziget és Oroszország távol-keleti részén.[5] Kogurjói (Goguryeói) menekültek és a malgal nép tagjai hozták létre 698-ban.[6][7] Lakosságát a kogurjóiak (goguryeóiak) és malgalok mellett kitajok és evenkik alkották.[8]

Virágzó állammá vált, jelentős haderővel rendelkezett, a japánokkal is kereskedett, a szomszéd államokkal azonban nem volt jó a viszonya.[6][9] Kultúrájára nagy hatással volt a kínai kultúra, többek között a törvénykezést, az államszervezet berendezkedését és az irodalmat is kínai mintára alakították ki.[9]

A 8. században a királyság határa elérte az Amur folyót, majd a 9. század elején tovább terjeszkedett a mai oroszországi területekre is. Ekkor élte fénykorát, majd fokozatosan a belső viszályok és a kitaj támadások következtében megbomlott az egysége.[6] 926-ban a kitaj Liao-dinasztia végül bekebelezte.[7]

Elnevezése

698-ban Csin (震, Jin) néven alapították az államot (az írásjegy kínai átírása Csen (Zhen)). A királyságra a kínaiak a 振 írásjeggyel utaltak,[10] melynek rekonstruált archaikus kínai kiejtése /*[d]ər/, közép-kínai kiejtése pedig dzyin.[11] Ko Vang (Go Wang) király (698–719) idejében a 震 írásjeggyel írták a királyság nevét, melynek közép-kínai kiejtése tsyin.[12]

713-ban a Tang-dinasztia Csin (Jin) uralkodóját a Pohaj (Bohai) parancsnokság fejének tette meg, majd 762-ben elismerte az államot királyságként.[13]

A nemzetközi szakirodalomban a kínai pinjin (pinyin) Bohai[14] átírást, illetve a koreai McCune–Reischauer-átírás alapján a Parhae formátumot[15][7] is használják.

Története

A Tangok elleni kitaj lázadás során Te Dzsungszang (Dae Jung-sang) kogurjói (goguryeói) csapatok élén csatlakozott a Kolsza Biu (걸사비우, Geolsa Biu) vezette malgalokhoz a Tangok ellen vívott csatában 698-ban.[16] Halála után fia, Te Dzsojong (Dae Jo-yeong), egyes források szerint kogurjói (goguryeói) tábornok[17] vagy a szomo mohe törzs vezetője[18] lépett a helyébe. Kolsza Biu (Geolsa Biu) elesett a Li Kaj-ku (Li Kaigu)val vívott csatában, ekkor Te (Dae)nek sikerült elmenekülnie megmaradt katonáival, és legyőznie az utánuk küldött Tang csapatokat a tienmenling (tianmenling)i csatában, melyet követően létrehozhatta Csin (Jin) néven saját államát Mandzsúria területén.[19]

A szomszédos Silla számára Palhe (Balhae) veszélyesnek számított. Az állam gyorsan terjeszkedett, 732-ben még egy kínai kikötővárost is megtámadott. Silla kénytelen volt erődítményrendszert telepíteni az északi határaira, a Tedong folyó torkolatától egészen a keleten fekvő Vonszanig. 733-ban Silla a Tangokkal szövetkezve próbálta meg megfélemlíteni Palhét (Balhaét), sikertelenül. A fagyos viszonyok ellenére többször is felvették a diplomáciai kapcsolatot, kétszer is született erről feljegyzés, 792-ben és 812-ben. Kereskedett is egymással a két állam.[20]

Palhe (Balhae) jó viszonyt ápolt Japánnal, a királyság 35 követet küldött a szigetországba, a japánok pedig 13 követet indítottak útnak. Palhe (Balhae) szőrmével kereskedett, japán textilért cserébe és a kínai kultúra közvetítőjeként is szerepet játszott, ebben is Kogurjo (Goguryeo) szerepét vette át, akárcsak geopolitikai tekintetben. Kétszer közös támadást is terveztek Silla ellen.[20]

A 8. században a királyság határa elérte az Amur folyót, majd a 9. század elején tovább terjeszkedett a mai oroszországi területekre is. Ekkor élte fénykorát, majd fokozatosan a belső viszályok és a kitaj támadások következtében megbomlott az egysége.[6] Az összeomláshoz hozzájárulhatott a Pektu (Bakedu) vulkán kitörése is, melynek következtében rengetegen menekültek a kitajok és Korjo (Goryeo) területére, bár a kitörés pontos időpontját nem tudták megállapítani a tudósok.[21]

926-ban a kitaj Liao-dinasztia végül megtámadta és legyőzte az államot,[7] melynek helyén a kitajok Tungtan (Dongdan) (926–936) néven bábállamot hoztak létre.[22] A királyság visszaállítására történtek kísérletek, így jött létre Hubalhe (Hubalhae) („kései Palhe (Balhae)”), a későbbi Csongan (Jeongan).[23] A Korjóba (Goryeóba) menekülő palhei (balhaei)ek számára Thedzso (Taejo) király földet biztosított és az utolsó palhei (balhaei) koronaherceget felvetette a saját királyi családi regiszterébe is, ezzel tulajdonképpen egyesítve a két királyi családot, és ezen keresztül beolvasztva a kogurjói (goguryeói) vérvonalat is a sajátjába.[24]

  • Csonghje (정혜, Jeonghye) hercegnő (Mun Vang (Mun Wang) király harmadik lánya) sírja Tunhuában (Dunhuában)
    Csonghje (정혜, Jeonghye) hercegnő (Mun Vang (Mun Wang) király harmadik lánya) sírja Tunhuában (Dunhuában)

Társadalma és kultúrája

Palhe (Balhae) adminisztratív térképe
Palhei (Balhaei) sztélé a Koreai Nemzeti Múzeumban

Palhe (Balhae) népességét jórészt malgalok és kogurjóiak (goguryeóiak) alkották, félnomád életet éltek.[25] A kogurjóiak (goguryeóiak) az uralkodó osztályt alkották, míg a köznép malgalokból állt.[26][27] Néhány malgal vezetőnek sikerült jelentősebb befolyásra szert tenni (ők a szurjong (suryeong) címet viselték), a nemesi elit nagy része azonban kogurjói (goguryeói) volt. Ez a jelentős társadalmi különbség a népcsoportok között sebezhetővé tette az államot.[26]

A kormányzati rendszert kínai mintára építették ki. Három kancellári hivatal és hat minisztérium működött, a főminiszter (teneszang (taenaesang)) pedig nagyobb hatalommal rendelkezett mint a bal és jobb oldali miniszterek; ebben eltért a Tang rendszertől.[26] A király helyi elnevezése kadokpu (gadogbu) volt, de használták tiszteleti megszólításként a hvangszang (hwangsang) (császár) illetve tevang (daewang) (nagy király) szavakat is.[28]

A Tang hagyományoknak megfelelően öt fővárosa volt.[1][28] A felső fővároson kívül négy másodlagos fővárosa volt: a központi főváros, a keleti főváros, a déli főváros, valamint a nyugati főváros.[28] Az országot tizenöt tartományra és 63 megyére osztották fel.[29]

Palhe (Balhae) kultúrájáról kevés információ maradt fenn. A vallás általánosan buddhizmus volt, és a Tang-kultúra tagadhatatlan befolyással lehetett például az irodalomra: az elit tagjai minden bizonnyal kínai nyelven verseltek. Lila színű porcelánt is gyártottak, mely népszerű volt Kínában is. Régészeti kutatások bizonyítják, hogy a koreai stílusú ondol padlófűtést is ismerték.[2] A japánokkal való kereskedelemnek köszönhetően fennmaradt egy palhei (balhaei) zenemű, illetve tánc, melyet japánul úgy neveznek, sinmaka (新靺鞨, しんまか; Hepburn: shinmaka?).[30]

Nyelv és írásrendszer

Téglatöredék a sang csing (上京, shang jing), azaz felső főváros írásjegyekkel Palhéból (Balhaéból), a Kínai Nemzeti Múzeumban

Elemzések szerint a királyságban több nyelv volt használatban. Alekszander Vovin szerint a palhei (balhaei) elit koreai eredetű nyelvet beszélhetett, mely hatással volt a kitajok, dzsürcsik és mandzsuk nyelvére is.[17][31] A Soku nihongi alapján feltételezhető, hogy a palhei (balhaei) nyelvet beszélők megértették a sillai nyelvet is,[32] egy történet szerint egy sillai diák, akit Japánba küldtek nyelvet tanulni, tolmácsként funkcionált a palhei (balhaei) követ számára a japán udvarban.[32][33]

Régészeti leletek azt mutatják, hogy kínai írásjegyeket használtak a királyságban, minden bizonnyal Tang befolyásra.[34] Mintegy 370 írásjegyet találtak különféle cserepeken.[33] Ezek közül 135 kínai, 151 azonban ismeretlennek tűnő írásjegy volt. Koreai kutatók szerint ez egy saját palhei (balhaei) írás létezésére utalhat, kínai kutatók azonban elvetették az ötletet és úgy vélik, elrontott kínai írásjegyekről van szó.[35]

Megítélése

A kínai és koreai történészek között vita alakult ki Palhe (Balhae) történelmi megítélése tekintetében.[36][37] A koreai tudósok Kogurjo (Goguryeo) egyik utódállamának tekintik, emiatt a koreai történelem észak-déli államok korszakához sorolják. Ezzel szemben a kínaiak Tang vazallusállamként tekintenek rá és a kínai történelem részének tekintik.[38] Az elit réteg Kogurjóra (Goguryeóra) vezette vissza a családfáját és az állam Kogurjo (Goguryeo) utódjának tekintette magát, azonban a lakosság jó része malgal származású volt. A koreaiak számára ez a nézőpont azt jelenti, hogy Mandzsúria egy jó része koreai terület volt, és a nacionalista mozgalmak többek között erre alapozzák irredenta követeléseiket Kínával szemben.[37] Az érvelés szerint Kogurjo (Goguryeo) területe is jórészt túlmutatott a Koreai-félszigeten, és a beszélt nyelv sem hasonlított nagyon a sillai vagy pekcsei (baekjei) nyelvhez, valamint ott is többféle nép élt együtt, és jóformán csak az elit volt koreai származású, mégis koreai államnak tekintik, ezért nem logikus a hasonló berendezkedésű Palhét (Balhaét) kizárni a koreai történelemből.[37] Michael J. Seth szerint Palhe (Balhae) legnagyobb hozzájárulása a koreai történelemhez az, hogy több mint két évszázadon át ütközőállam volt Silla északi határán, ezzel relatív békét teremtve Silla számára.[37]

Jegyzetek

  1. ↑ a b Крадин, Николай Николаевич: Динамика урбанизационных процессов в средневековых государствах Дальнего Востока (orosz nyelven). Сибирские исторические исследования, 2018. (Hozzáférés: 2019. február 5.)
  2. ↑ a b Seth 68. o.
  3. ↑ Стоякин, Максим Александрович: Культовая архитектура Бохайского времени в северной части Кореского Полуострова (orosz nyelven). БУДДИЙСКАЯ КУЛЬТОВАЯ АРХИТЕКТУРА БОХАЙСКОГО ВРЕМЕНИ В СЕВЕРНОЙ ЧАСТИ КОРЕЙСКОГО ПОЛУОСТРОВА, 2012. (Hozzáférés: 2019. február 5.)
  4. ↑ 古畑徹. 渤海国とは何か 歴史文化ライブラリー (japán nyelven). 吉川弘文館 (2017). ISBN 978-4642058582 
  5. ↑ 정석배 JUNG Suk-bae (2016). „발해의 북방경계에 대한 일고찰 (Study on northern borders of Balhae)” (koreai nyelven). 고구려발해연구 The Koguryo Balhae Yongu 54, 88. o, Kiadó: 고구려발해학회 Association of Koguryo Balhae.  
  6. ↑ a b c d Csoma 26. o.
  7. ↑ a b c d Nahm 36. o.
  8. ↑ 杨军. 渤海国民族构成与分布研究 (kínai nyelven). Jilin: 吉林人民出版社 (2007). ISBN 978-7206055102 
  9. ↑ a b Seth 67. o.
  10. ↑ 「渤海と古代の日本」 (japán nyelven). 2010 年度第 6 回日本海学講座 . 酒寄 雅志. (Hozzáférés: 2019. december 2.)
  11. ↑ Baxter és Sagart 181. o.
  12. ↑ Baxter és Sagart 20. o.
  13. ↑ Dillon
  14. ↑ Crossley 18. o.
  15. ↑ (2008) „Archeological Studies of Bohai in Russia” (angol nyelven). Oriens Extremus 47, 302-312. o.  
  16. ↑ 걸걸중상(乞乞仲象) (koreai nyelven). Encyclopedia of Korean Culture. (Hozzáférés: 2019. december 2.)
  17. ↑ a b Vovin, Alexander.szerk.: Juha Janhunenn, Alessandra Pozzi, and Michael Weiers: Why Manchu and Jurchen Look so Un-Tungusic ?, Tumen jalafun jecen akū: Festschrift for Giovanni Stary’s 60th birthday. Harrassowitz, 255–266. o. (2006) 
  18. ↑ Tsiporuha Mikhail Isaakovich: История тунгусских племен мохэ и государства Бохай (orosz nyelven). Покорение Сибири. От Ермака до Беринга, 2017 [2021. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 5.)
  19. ↑ 고왕(高王) (koreai nyelven). Encyclopedia of Korean Culture. (Hozzáférés: 2019. december 2.)
  20. ↑ a b Seth 67–68. o.
  21. ↑ 발해멸망과 백두산 화산폭발 (koreai nyelven). Khan.co . (Hozzáférés: 2019. december 2.)
  22. ↑ Mote, F.W.. Imperial China, 900-1800. Harvard University Press, 49, 61–62. o. (1999). ISBN 978-0-674-01212-7 
  23. ↑ Kim 86–88. o.
  24. ↑ Lee 103. o.
  25. ↑ Vasyutin Sergey Aleksandrovich: Традиционные И Инновационные Механизмы Управления В Кочевых Обществах Центральной Азии VI XIII Вв. Часть II (orosz nyelven). Bulletin of Kemerovo State University, 2015 (Hozzáférés: 2019. február 5.)
  26. ↑ a b c Lee 88–89. o.
  27. ↑ Injae Lee, Miller Owen, Jinhoon Park, Hyun-Hae Yi. Korean History in Maps (angol nyelven). Cambridge University Press, 64–65. o. (2014. december 15.). ISBN 9781107098466. Hozzáférés ideje: 2017. február 24. 
  28. ↑ a b c Kim 88. o.
  29. ↑ Ogata, Noboru: Shangjing Longquanfu, the Capital of the Bohai (Parhae) State. Kyoto University, 2007. január 12. [2018. július 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 2.)
  30. ↑ 新靺鞨 (japán nyelven). kamakuratoday . [2020. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 2.)
  31. ↑ Vovin, Alexander (2017. május 20.). „Koreanic loanwords in Khitan and their importance in the decipherment of the latter” (angol nyelven). Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae 70, 207–215. o.  
  32. ↑ a b Han Giu-cheol (2008). „The Study of the Ethnic Composition of Palhae State”. The Journal of Humanities Research Institute, 143–174. o, Kiadó: Kyungsung University.  
  33. ↑ a b 한중 이견속 발해는 고유문자 있었나 (koreai nyelven). 충북일보. (Hozzáférés: 2019. december 2.)
  34. ↑ Ivliev Alexander Lvovich: Эпиграфические материалы Бохая и бохайского времени из Приморья (orosz nyelven). Archeology, ethnography and culture, 2014 (Hozzáférés: 2019. február 5.)
  35. ↑ 唐代渤海国文字瓦 (kínai nyelven). 黑龙江日报报业 . (Hozzáférés: 2019. december 2.)
  36. ↑ 酒寄雅志. 渤海と古代の日本. 校倉書房, 16. o.. 和書 (2001. március 1.). ISBN 978-4751731703 
  37. ↑ a b c d Seth 68–69. o.
  38. ↑ Kim 85. o.

Források

  • ↑ Baxter és Sagart: William H. Baxter, Laurent Sagart. Old Chinese: A New Reconstruction (angol nyelven). Oxford University Press (2014). ISBN 978-0-19-994537-5 
  • ↑ Csoma: Csoma Mózes. Egy nemzet, két ország – A közös gyökerektől, Korea. Napvilág Kiadó (2013). ISBN 978-963-338-360-5 
  • ↑ Crossley: Crossley, Pamela Kyle. The Manchus (angol nyelven). Blackwell Publishing (1997) 
  • ↑ Dillon: Michael Dillon. Encyclopedia of Chinese History (angol nyelven). Taylor & Francis, 95. o. (2016. december 1.). ISBN 978-1-317-81715-4 
  • ↑ Kim: Jinwung Kim. A History of Korea: From "Land of the Morning Calm" to States in Conflict (angol nyelven). Indiana University Press, 85. o. (2012). ISBN 978-0-253-00024-8 
  • ↑ Lee: Lee Ki-Baik. A New History of Korea (angol nyelven). Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press (1984. május 20.). ISBN 978-0674615762 
  • ↑ Nahm: Nahm, Andrew C. Korea: Tradition and Transformation — A History of the Korean People, második kiadás, Elizabeth, NJ: Hollym International (1996). ISBN 1-56591-070-2 
  • ↑ Seth: Michael J. Seth. A History of Korea: From Antiquity to the Present. Rowman & Littlefield Publishers (2010). ISBN 9780742567177 

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Balhae című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Sablon:Korea történelme
  • m
  • v
  • sz
Korea őstörténete
  • Csulmun-korszak
  • Mumun-korszak
Kodzsoszon
Három királyság előtti államok
  • Pujo (i. e. 2. század – 494)
  • Kogurjo (i. e. 37 – 668)
  • Okcso (i. e. 2. század – i. sz. 5. század)
  • Tongje (i. e. 3. század – i. sz. 5. század)
  • Csin (i. e. 3. század – i. e. 2. század)
  • Szamhan (i. e. 1. század – i. sz. 4. század)
  • Négy kormányzóság (i. e. 108 – i. sz. 313)
Három királyság-korszak
Észak-déli államok korszaka
  • Egyesített Silla (668–935)
  • Palhe (698–926)
Kései három királyság
  • Silla (i. e. 57 – 935)
  • Hubekcse (892–936)
  • Thebong (901–918)
Egységes államok korszaka
Gyarmati időszak
Korea felosztása
Jelenkor
Korea-portál
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 144679468
  • LCCN: nr89014638
  • BNF: cb15026411g
  • KKT: 00560838
  • Korea Korea-portál
  • Kína Kína-portál