Kótai Tamás

Kótai Tamás
Született1959. december 2. (64 éves)
Makó
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafestő- és grafikusművész, egyetemi tanár
IskoláiMagyar Képzőművészeti Főiskola (1981–1986)
KitüntetéseiMunkácsy Mihály-díj (1997)
Sablon • Wikidata • Segítség
Nem összetévesztendő a szintén makói zenésszel és költővel, Kátai Tamással.

Kótai Tamás (Makó, 1959. december 2. –) Munkácsy Mihály-díjas magyar festő- és grafikusművész, egyetemi docens.

Életpályája

Szülei: Kótai Imre és Kovács Eleonóra. Szülei Makóról Szegedre, majd 1974-ben Szentendrére költöztek. A budapesti Török Pál Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola alkalmazott grafikai szakára íratkozott be. 1974–2002 között Szentendrén élt. 1980-ban Hódmezővásárhelyen töltötte le kötelező katonai szolgálatát. 1981–1986 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika szakos hallgatója volt. 1983-tól állít ki. 1985 óta tagja a Művészeti Alapnak. 1986-ban tagja lett a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának is. 1992 óta a Magyar Grafikusművészek Szövetségének tagja. 1993-tól Szegeden művésztelepet vezetett. 1994-ben Rómában volt ösztöndíjas. 1995 óta alapító tagja és szervezője a Szegedi Művésztelepnek. 1996-ban a Vajda Lajos Stúdió tagjává választották. 2002 óta a Magyar Festők Társaságának tagja. 2007–2008 között a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Tanszékén oktatott. 2008 óta az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Intézetében tanít. 2018-tól alapító tagja és szervezője a szihalmi Szabadkéz Művésztelep és Galériának.

Lányai Kótai Janka és Kótai Mara.

Kiállításai

Egyéni

Csoportos

Művei

  • Kutyapajzs (1993)
  • Molnárpajzs (1993)
  • Árnyékpajzs csepekkel (1993)
  • Rajz (1996, 1998, 2000)
  • Négy (1999)
  • Három (1999)

Díjai, kitüntetései

  • Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj (1989-1992)
  • Barcsay Jenő-díj (1991)
  • II. Nemzetközi Grafikai Biennálé Díja (1993)
  • XVII. Országos Grafikai Biennálé Díja (1993)
  • Csohány Kálmán-díj (1994)
  • VII. Országos Rajzbiennálé Díja (1994)
  • Neufeld Anna-díj (1995)
  • XVIII. Országos Grafikai Biennálé Díja (1996)
  • Munkácsy Mihály-díj (1997)
  • XIX. Országos Grafikai Biennálé Díja (1998)
  • IX. Országos Rajzbiennálé Díja (1998)
  • Az Év Grafikai Díja (1998)
  • a miskolci grafikai biennálé díja (2002)
  • Kovács Tamás-díj (2006)
  • Az MMA Képzőművészeti Tagozatának díja (2014)

Források

  • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  
  • Tóth Ferenc: Makói képzőművészek – képzőművészek Makón; Bába Kiadó, Makó–Szeged, 2010. ISBN 978-963-9881-76-1
  • Életrajza az Artendre.hu-n
  • Artportal.hu
  • Életrajza az Eszterházy Károly Főiskola honlapján

További információk

  • Gaál József: Kínai Térkép (katalógus előszó, Hincz Gyula Múzeum Kamaraterme), Vác 1989
  • Hann Ferenc: A kapu két oldalán in. Ipszilon 1992
  • Kovács Ágnes Veronika: Gallery by Night in. Új Művészet 1993/7
  • Lóska Lajos: Sok a jóból in. Új Művészet 1994/2
  • Attalai Gábor: Studió ‘94 in. Balkon 1994/2
  • Lóska Lajos: A grafika éve in. Új Művészet 1994/4
  • Merhán Orsolya: Rajzok in. Balkon 1997/4,5
  • Petrányi Zsolt: Igen is meg nem is (katalógus előszó, Liget Galéria), Budapest 1998
  • Készman József: Lélek - design (katalógus előszó, Liget Galéria), Budapest 1998
  • Lóska Lajos: Jelek és rajzok in. Új Művészet 1998/10
  • Szemethy Imre: Mandelbrot-megnyitások in. Mozgó Világ 2001/7
  • Dékei Kriszta: Amikor a kör vonalazódik in. Balkon 2002/12
  • Sinkó István: Komolyan in. Új Művészet 2003/1
  • Tolnay Imre: Létjelek, jellétek in. Új Művészet 2005/12
  • Szuromi Pál: Az állandóság követei in. Műértő 2007/10
  • Pelesek Dóra: SpiRituális kísérletek in. Műút 2010
  • Lóska Lajos: Karctű és monitor, 2013
  • Nagy T. Katalin: Hiányok Térképe in. Palócföld 2015/6
Nemzetközi katalógusok
  • Művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap