Jólrendezési tétel

A jólrendezési tétel a halmazelmélet egy tétele, amely kimondja, hogy minden halmaz jólrendezhető, azaz tetszőleges halmazon megadható olyan rendezés, amellyel a struktúra jólrendezett.

A jólrendezési tétel ekvivalens a kiválasztási axiómával. A bizonyítása tehát csak azt jelenti, hogy föltesszük a Kiválasztási axiómát vagy egy azzal ekvivalens állítást, és abból levezetjük a jólrendezési tételt. Az itt bemutatott bizonyítások közül az első a Zorn-lemma egy következményét használja, a második közvetlenül a kiválasztási axiómát.

A tétel és az eredeti bizonyítás Ernst Zermelótól származik. Ebben a bizonyításban mondta ki először Zermelo a kiválasztási axiómát.

Definíció

Legyenek A {\displaystyle A} és B {\displaystyle B} egy tetszőleges ( R , ) {\displaystyle (R,\leq )} részbenrendezett halmaz részhalmazai. Azt mondjuk, hogy A {\displaystyle A} szelete B {\displaystyle B} -nek, ha A = B {\displaystyle A=B} vagy valamely b B {\displaystyle b\in B} -re A = { x < b : x B } {\displaystyle A=\{x<b:x\in B\}} .

Bizonyítás

A Hausdorff–Birkhoff-tétel felhasználásával

Legyen H {\displaystyle H} tetszőleges halmaz. A bizonyításhoz tekintsük az összes lehetséges ( A , ) {\displaystyle (A,\leq )} jólrendezett halmazt, ahol A H {\displaystyle A\subseteq H} . Két ilyen jólrendezett halmaz akkor és csak akkor egyenlő, ha nem csak az alaphalmazok elemei egyeznek meg, de a rajtuk megadott {\displaystyle \leq } reláció is.

Definiáljuk most a 1 {\displaystyle \leq _{1}} részbenrendezést az így képezett jólrendezett halmazok halmazán a következőképpen: ( A , ) 1 ( B , ) {\displaystyle (A,\leq )\leq _{1}(B,\leq )} akkor és csak akkor, ha A {\displaystyle A} szelete B {\displaystyle B} -nek. A Hausdorff–Birkhoff-tétel szerint az így definiált részbenrendezett halmazban van maximális rendezett részhalmaz, legyen ez ( A 1 , ) , ( A 2 , ) , {\displaystyle (A_{1},\leq ),(A_{2},\leq ),\ldots } . Legyen ezeknek az egyesítése ( M , ) {\displaystyle (M,\leq )} , ahol {\displaystyle \leq } az M {\displaystyle M} indukált rendezése, azaz az a rendezés, amelynél a maximális rendezett részhalmazban szereplő jólrendezett halmazokban érvényes relációk továbbra is érvényben maradnak. Azt kell belátnunk, hogy ( M , ) {\displaystyle (M,\leq )} jólrendezett halmaz és M = H {\displaystyle M=H} .

Vegyük észre, hogy ( M , ) {\displaystyle (M,\leq )} meg kell egyezzen az őt alkotó jólrendezett halmazok valamelyikével, ugyanis ellenkező esetben a maximális rendezett részhalmazunk bővíthető lenne ezzel a jólrendezett halmazzal, ami ellentmondás. Másrészről ha M H {\displaystyle M\neq H} , akkor ( M , ) {\displaystyle (M,\leq )} bővíthető egy M {\displaystyle M} -en kívüli H {\displaystyle H} -beli elemmel, és az így kapott jólrendezett halmaznak M {\displaystyle M} szelete lenne, ami szintén ellentmond a Hausdorff–Birkhoff-tétel szerint rendezett részhalmaz maximális voltának.

A kiválasztási axióma felhasználásával (vázlat)

Legyen H tetszőleges halmaz. A bizonyítás lényege az, hogy H elemeihez rendszámokat rendelünk egyértelmű módon, azaz megadunk egy bijekciót a halmaz és a rendszámok egy szelete között. Mivel a rendszámok szeletei jólrendezett halmazok, a megfeleltetés jólrendezést generál H-n.

A kiválasztási axióma azt biztosítja, hogy tudunk tetszőlegesen sokszor új elemet választani H-ból, amit a soron következő rendszámhoz rendelünk hozzá.

Legyen tehát F egy kiválasztási függvény H hatványhalmazán: F : P ( H ) H ;   F ( A ) A {\displaystyle F:{\mathcal {P}}(H)\rightarrow H;\ F(A)\in A} minden A H ;   A {\displaystyle A\subseteq H;\ A\neq \emptyset } esetén. Ilyen kiválasztási függvény létezését a kiválasztási axióma garantálja. Azonban a kiválasztási függvény az üres halmazhoz nem rendel semmit, F ottani értékét ezért külön kell definiálnunk: F ( ) := t {\displaystyle F(\emptyset ):=t} , ahol t egy tetszőleges H-n kívüli elem.

Ezután transzfinit rekurzióval legyártjuk a G jólrendező függvényt. Minden rendszámhoz hozzárendelünk egy-egy elemet H-ból, mégpedig a következőképp: legyen α egy rendszám. Ha az α-nál kisebb rendszámokra már meghatároztuk G értékét, nézhetjük H-nak azon elemeit amiket már fölvett a G függvény az α-nál kisebb rendszámokon. Ezek egy részhalmazt alkotnak. Az F függvény ezen részhalmazon fölvett értéke lesz G(α). Tehát a

G ( α ) = F ( H { G ( β ) β < α } ) {\displaystyle G(\alpha )=F(H\setminus \{G(\beta )\mid \beta <\alpha \})}

rekurzió megoldása lesz G, a transzfinit rekurzió tétele szerint G létezik és egyértelmű. Ez a G még nem függvény, hanem ún. operáció, mert az értelmezési tartománya -a rendszámok osztálya- nem halmaz. Belátható viszont, hogy G injektív, amíg föl nem veszi a t értéket, onnantól kezdve viszont mindig t-t vesz föl:

  • G ( α ) G ( β ) {\displaystyle G(\alpha )\neq G(\beta )\,} , ha α β {\displaystyle \alpha \neq \beta } és egyikük sem t {\displaystyle t} . Hiszen ha például α < β, akkor G(β) értékét olyan halmazból választjuk, amiben G(α) már nincs benne.
  • α < β {\displaystyle \alpha <\beta } és G ( α ) = t     G ( β ) = t {\displaystyle G(\alpha )=t\ \Rightarrow \ G(\beta )=t} . G(α)=t ugyanis azt jelenti, hogy H-nak már minden elemét fölvette G α-nál kisebb rendszámokra, és így β esetén még inkább ez a helyzet.
  • G fölveszi a t értéket. Mert ha nem venné föl, akkor G bijekció lenne H és a rendszámok osztálya között, márpedig H halmaz, a rendszámok osztálya nem halmaz. (Egész pontosan a pótlás axiómájára lehet hivatkozni.)

Legyen φ a legkisebb rendszám, amire G a t értéket veszi föl. A rendszámok tulajdonságai miatt ilyen rendszám létezik. Ekkor G megszorítása a φ-nél kisebb rendszámokra függvény, és bijekció ezen rendszámok és H között.

Ez a bizonyítás nem tartalmazza a transzfinit rekurzió pontos leírását.

Ekvivalens állítások

A jólrendezési tétel ekvivalens a következő állításokkal:

Következmény

  • A jólrendezési tétel következménye, hogy létezik kiválasztási függvény, azaz a kiválasztási axióma teljesül, mert ekkor definiálhatjuk úgy a kiválasztási függvényt, hogy az rendelje hozzá minden részhalmazhoz az adott részhalmaz legkisebb elemét.
  • A valós számok fölött is van jólrendezés, habár ilyet még senki nem tudott megadni.

Források

  • Rédei, László: Algebra I. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954
  • Szendrei, Ágnes: Diszkrét matematika Logika, algebra, kombinatorika, Polygon Kiadó, Szeged, 1994
  • Matematika Matematikaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap