Hubay Győző

Hubay Győző
Született1930. április 5.
Miskolc
Elhunyt2004. május 25. (74 évesen)
Tatabánya
BeceneveDöndi, Döndy
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaHubayné Szaniszló Ildikó
Foglalkozásakoreográfus, tanár
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (1950–1954)
KitüntetéseiSZOT-díj
Sablon • Wikidata • Segítség

Hubay Győző (Miskolc, 1930. április 5. – Tatabánya, 2004. május 25.) SZOT-díjas koreográfus, a Bányász Táncegyüttes alapítója.

Életpályája

Az első elemi iskolát Szikszón végezte, majd 7 éves korában Budapestre került, mivel édesapját a Honvédelmi Minisztériumba helyezték. 12 éves korában regös cserkészként ismerkedett meg a népművészettel, néptánccal, népzenével Molnár István vezetése alatt. A budapesti Lónyay utcai Református Gimnáziumban (1948) tanult. A gimnáziumban a Muharai táncegyüttesben táncolt, koreográfusuk Szabó Iván Munkácsy díjas szobrászművész volt. Olyanokkal táncolt együtt, mint Knoll István (Későbbi érdemes filmművész), Jancsó Miklós, Vass Lajos, Béres Ferenc.

1950-1954 között a Színművészeti Főiskolán tanult és táncrendezői szakon végzett.

Rábai Miklós kérte meg a budapesti VIT előtt az amatőr tatai táborban, hogy foglalkozzon tatabányai gimnazistákkal, így 1949-ben alapította meg a Bányász Táncegyüttest. 1957-től a Komárom megyei művelődési osztályra került, ahol a művészetek felügyelőjeként dolgozott két évtizeden keresztül. Később, 1975-től a Tatabányai Szénbányák Vállalat szakszervezeti bizottságánál volt a kultúra és sport vezetője 1989-es nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként a Hazafias Népfront városi elnöke volt, majd ennek utódjánál, a TESZ-nél töltötte be ugyanezt a szerepet.

1996 és 1998 között a Tatai Művészeti Iskola igazgatója volt.

Díjai, elismerései

  • Miniszteri Dicséret Elismerés (1955)
  • Kiváló Népművelő (1969)
  • Komárom Megyei Művészeti Díj (1970)
  • Ifjúsági Érdemérem (1974)
  • SZOT-díj (1975)
  • Tatabányáért Emlékplakett (1979)
  • Szakmai Munkáért Arany fokozat (1985)
  • Kiváló Munkáért-díj (1989)
  • Életet az Éveknek (1994)
  • Ezüst Turul Díj (1999)

Koreográfiái

  • Ványai csárdás (1949),
  • Marosszéki verbunk (1949),
  • Moldvai csángó szvit (1953),
  • Kalocsai bál (diplomamunka, 1954),
  • Szőlőőrzés (táncjáték, 1959),
  • Furfang Jankó (mesejáték, 1964),
  • Bányásztánc (1960),
  • Tardonai leánytánc (1965),
  • Fekete-fehér (emlékezés Radnótira, 1965),
  • Állják a verbunkot (1970),
  • Rábaközi legénytáncok (1973),
  • Fergeteges (1974),
  • Kocsikala (somogyi leánytánc, 1978)
  • Marosbogáti csürdöngölő (1978),
  • Közép-európai tánc-szvit (1987),
  • Szigetközi táncok (1991).

Források

  • „Nyughatatlan nyugdíjas vagyok” Komárom-Esztergom Megyei Hírlap 1998. május 6.
  • Emléktábla Hubay Győző koreográfusnak [1][halott link]
  • http://www.jamk.hu/ek/public/08030601/ki_kicsoda.pdf[halott link]
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1954-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1954-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Színházrendezők
  • Osztályvezető tanár: Marton Endre
Filmoperatőrök
Filmrendezők
Táncpedagógusok
  • Báthory Mária
  • Bodrogi Zoltán
  • Csizi Gyula
  • Hubay Győző
  • Jankovits Erzsébet
  • Kerekes Antal
  • Kiss Ilona
  • Pungor Ervin
  • Simon Antal
  • Somlai István
  • Tomcsányi Éva
  • Wünsch László
  • Évfolyamok
  • 1949
  • 1950
  • 1951
  • 1952
  • 1953
  • 1954
  • 1955
  • 1956
  • 1957
  • 1958
  • 1959
  • 1960
  • Category Kategória
Nemzetközi katalógusok
  • Miskolc Miskolc-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap