Farkas Wellmann Éva

Farkas Wellmann Éva
Mohácsi László Árpád fotóján 2017-ben
Mohácsi László Árpád fotóján 2017-ben
Született1979. március 19. (45 éves)
Marosvásárhely[1]
Állampolgársága
Foglalkozása
IskoláiBabeș–Bolyai Tudományegyetem (–2001)
Kitüntetései
Írói pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Jellemző műfajokszonett
Első műveItten ma donna választ (önálló verseskötet, 2002)
Irodalmi díjaiugrás a szakaszhoz

  • blog
  • Facebook
  • PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Farkas Wellmann Éva témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Farkas Wellmann Éva (Marosvásárhely, 1979. március 19. –) József Attila-díjas magyar költő, szerkesztő, kritikus.

Életpályája

Tizenéves kora óta ír verseket. 17 évesen[4] jelent meg első verse, amelyet egy folyóirat szerkesztősége kért tőle, majd pályája párhuzamosan indult Marosvásárhelyen és Kolozsváron.[5]

Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Elméleti Líceumban érettségizett 1997-ben. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakát 2001-ben, irodalom és társadalom elnevezésű magiszteri tanulmányát 2003-ban végezte el, majd pedig 2012-ben az egyetem Hungarológiai Iskoláján szerzett doktori címet. Disszertációját Irodalom és közönsége a XVIII. században címmel írta Verestói György munkásságáról, ami a budapesti Gondolat Kiadónál 2013-ban jelent meg.

1998-tól rendszeresen közöl verseket erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban, emellett kritikákat és irodalomtörténeti tanulmányokat is publikál magyar és angol nyelven. Első önálló verseskötete 2002-ben jelent meg Itten ma donna választ címmel. Radványi Balázs, a Kaláka együttes Kossuth-díjas zenésze, énekese több versét is megzenésítette.[6] A sepsiszentgyörgyi Evilági együttes zenészei is felkérték már egy versciklus megírására, ami kötetben és benne egy CD-n is megjelent, Parancsolatok címmel.

Még egyetemi tanulmányai alatt kezdett el dolgozni, 2012-ig több munkahelye is volt. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírói szakának óraadó tanáraként 20. századi magyar irodalmat, míg a Bridge Language Study House nyelviskolában angolt és magyart – mint idegen nyelvet – tanított, illetve a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztője is volt. 2003 szeptemberétől pedig a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola címzetes angoltanáraként dolgozott.

2011 óta Békéscsabán él, de gyakran „hazajár” Székelyudvarhelyre.[7]

2012-től a BárkaOnline, 2015-től az Unitárius Élet[8] szerkesztője.

Tag a Fiatal Írók Szövetségénél, Magyar Írószövetségnél és a magyar PEN Clubnál.[9] 2017-ben az EDÜ (Erkel Diákünnepek) irodalmi alkotások zsűritagja volt.[10] Tagja volt az Orbán János Dénes vezette Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholynak is.[11]

Orvoscsaládból származik. Bátyja, Farkas Wellmann Endre és nagybátyjuk, Éltető József is költő.

Kötetei

  • Itten ma donna választ (versek, 2002, első kiadás a Erdélyi Híradó Kiadó és a magyarországi Fiatal Írók Szövetsége közös gondozásában; a második kiadása 2005-ben jelent meg, az aradi Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban)
  • Az itt az ottal (versek, 2011, Erdélyi Híradó Kiadó és a FISZ gondozásában)
  • Irodalom és közönsége a XVIII. században. Verestói György munkássága; Gondolat, Bp., 2013 (doktori disszertáció)
  • Parancsolatok (verskötet CD-melléklettel, 2018, Előretolt Helyőrség Íróakadémia)[12]
  • Magaddá rendeződni (versek, 2020, Előretolt Helyőrség Íróakadémia)[13]

Díjai

Jegyzetek

  1. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2022. március 14.)
  2. https://www.helikon.ro/beszelgetes-farkas-wellmann-eva-koltovel/
  3. https://www.facebook.com/media/set/?set=a.163504367073994&type=3
  4. Kristály Bea: Megtörténhet, hogy reális tapasztalataid lehoznak a földre Archiválva 2018. január 9-i dátummal a Wayback Machine-ben, Interjú Farkas Wellmann Évával; Példakép(p), Slider campus.szabadsag.ro - 2014. május 26.
  5. Szőke Margit: Fekete Vince és Farkas Wellmann Éva volt a vendége a Boróka Magyar-Székely Kulturális Egyesületnek, gyulaihirlap.hu - 2012. január 17.
  6. G.E.: Vers és gitár a színpadon Archiválva 2013. augusztus 1-i dátummal a Wayback Machine-ben, newjsag.hu - 2013. július 23.
  7. Elek Tibor: Útközben, külső és belső otthonok felé – beszélgetés Ármos Lóránddal, Bálint Tamással és Farkas Wellmann Évával Archiválva 2017. december 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, Helikon XXVII. évfolyam 2016. 19. (705.) szám – október 10.; helikon.ro - 2016. december 12.
  8. 69. évfolyam, 2-3. szám Archiválva 2016. június 28-i dátummal a Wayback Machine-ben, tudastar.unitarius.hu - 2015. március—június
  9. Members Archiválva 2018. január 12-i dátummal a Wayback Machine-ben, magyarpenclub.hu (hozzáférés: 2018. január 8.)
  10. Ficzere Csenge: Farkas Wellmann Éva is zsűritag lesz! Archiválva 2018. január 12-i dátummal a Wayback Machine-ben, erkeldiakunnepek.hu - 2017. május 2.
  11. Szász Anna Tünde: Csak jó versek, zenével, irodalmijelen.hu - 2013. május 17.
  12. borítókép bejegyzés Farkas Wellmann Éva Facebook-oldalán - 2018. január 1.
  13. Farkas Wellmann Éva: Magaddá rendeződni, kmtg.hu - 2020.
  14. Jelentés a magyar kultúra magántámogatásáról 2005, Summa Artium (96. oldal) ISSN 1786-2450
  15. Csanády Miklós István: 2005. március 15., kedd - Petőfi rádió műsora Archiválva 2009. május 1-i dátummal a Wayback Machine-ben ("Itten ma donna választ" Verses-zenés beszélgetés Farkas Wellmann Éva székelyudvarhelyi költőnővel, a 2005. év Petőfi-ösztöndíjasával. A riporter: Balla Ferenc), gimn-db.piar.hu/~csm a budapesti Piarista Gimnázium oldalán (hozzáférés: 2018. január 7.)
  16. Communitas alkotói ösztöndíj 2012 Archiválva 2018. július 7-i dátummal a Wayback Machine-ben, communitas.ro (hozzáférés: 2018. január 7.)
  17. Fedélzeti napló Archiválva 2017. október 13-i dátummal a Wayback Machine-ben 2014. június 20., barkaonline.hu (hozzáférés: 2018. január 7.)
  18. Lilla-díj Archiválva 2018. augusztus 29-i dátummal a Wayback Machine-ben, csokonaitarsasag.hu (hozzáférés: 2018. január 7.)
  19. Farkas Wellmann Éva, osztondij.mma-mmki.hu
  20. MTI/Szerk.: Ők százan kapnak három éven át 200 ezer forintot az MMA-tól librarius.hu - 2018. aug. 22.
  21. Adél, Hercsel: Kásler Miklós kitüntette Stefka Istvánt március 15. alkalmából (magyar nyelven). index.hu, 2021. március 15. (Hozzáférés: 2021. március 15.)

Források

  • Farkas Wellmann Éva a szephalom-konyvmuhely.hu-n
  • Farkas Wellmann Éva az iroszovetseg.hu-n
  • Farkas Wellmann Éva a barkaonline.hu-n
  • Communitas Alapítvány: Ösztöndíjasok – Farkas Wellmann Éva (önéletrajz), communitas.ro - 2012.
  • Varga Melinda: A líra maximalista donnája, irodalmijelen.hu – 2012. május 6.
  • Erdélyi és csángó költészet (szerkesztő: Cseke Gábor, gondozza: Andrassew Iván) Farkas Wellmann Éva, mek.oszk.hu – Utolsó módosítás: 2014. január 11.
  • Szepesi Dóra: TÍZPARANCSOLAT Versben, zenében, képben (PIM Olvasópróba sorozat beszámoló), prae.hu – 2017. szeptember 14.

További információk

  • Farkas Wellmann Éva irodalmi blogja
  • Varga Melinda: Szenvedélyes és professzionális költő, irodalmijelen.hu – 2011. december 15.
  • Varga Melinda: Villáminterjú Farkas Wellmann Évával (az Irodalmi Jelen-díjak átadásán). YouTube Zoltán Boldog YouTube-csatornáján – Közzététel: 2012. máj. 5.
  • Duna Tv: 1 könyv – Lackfi János (műsorvezető); Farkas Wellmann Éva (vendég), nava.hu – Adásnap: 2012. május 17.
  • Farkas Wellmann Éva - DunaTv - 2005 02 17. YouTube a Békéscsabai Jókai Színház YouTube-csatornáján – Közzététel: 2015. nov. 26.
  • Papp Attila Zsolt: Beszélgetés Farkas Wellmann Éva költővel Archiválva 2020. október 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, helikon.ro – 2015. február 21.
  • Farkas Wellmann Éva írói névjegye, kmtg.hu – 2016. augusztus
  • Elek Tibor: Párbeszédben a kortárs erdélyi magyar irodalommal (tizenkilenc költővel és íróval harminc év alatt készített beszélgetések), KMTG Kiadó, 2017. ISBN 9786155814013
  • Orbán János Dénes: Farkas Wellmann Éva költészete (korlátozottan megtekinthető videó), OJD – Irodalom és könyv 26 percben, 16. adás, M5, nava.hu – 2018. május 20. (Szabadon megtekinthető: OJD – Irodalom és könyv 26 percben Farkas Wellmann Éva költészete - MTVA. YouTube a Békéscsabai Jókai Színház YouTube-csatornán – Közzététel: 2018. máj. 22. – és 2018. július 19-ig: mediaklikk.hu)
Nemzetközi katalógusok
  • Irodalom Irodalomportál
  • Erdély Erdély-portál