Deák Mór

Deák Mór
Élete
Született1959. november 22. (64 éves)
Mór
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers
Deák Mór aláírása
Deák Mór aláírása

Deák Mór (Mór, 1959. november 22.) magyar költő, író, szerkesztő.

Életpályája

Szülei: Tanyi János és Hinterhüttner Anna. 1980-1981 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Karán tanult. 1978-1980 között hajós volt, majd a Lapkiadónál, az Expressz, a Búvár szerkesztőségében dolgozott, majd 10 évig szabadúszó volt. 1998-2000 között a Srámli Kft.-ben menedzser volt. 2000 óta a Debreceni Asztalosipar Szövetkezet elnöke.

Magánélete

1981-ben házasságot kötött Zs. Máriával. Két gyermekük született: Dóra (1982) és Dániel (1985).

Művei[1]

  • Levél a kikötőből (versek, 1983)
  • Hogy megmaradj (versek, 1989)
  • Gyermeknap (gyermekversek, Lázár Ervin ajánlásával, 1997)
  • Kavics (versek, 1998)
  • Talált regény (regény, 2000)
  • Örvény (versek, 2004)
  • Ne olvasd el (versek, 2006)
  • Én maradok (versek, 2009)
  • Piszkapolc (mesék, Csukás István ajánlásával, 2013)
  • Amulett (versek, 2014) - megjelent a Kistarcsai Kulturális Egyesület támogatásával
  • Anyakönyv (novellák, 2016)
  • Hontalanítás. Válogatott versek; Püski, Bp., 2017

Műfordításai

  • Tijó: "Mentor" (bűnügyi elbeszélések, 1990)

Díjai

Jegyzetek

  1. Deák Mór. deakmor.hu. [2017. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 9.)

Források

  • Deák Mór hivatalos oldala Archiválva 2011. november 19-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  

További információk

  • Széphalom Könyvműhely
  • Kortárs magyar írók
Nemzetközi katalógusok
  • Irodalom Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap