Csengeri Attila

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon.
Csengeri Attila
SzületettCsengeri Attila András
1967. október 18. (56 éves)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (1989–1993)
KitüntetéseieMeRTon-díj (2003)
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek1989 – napjainkig
Díjai
eMeRTon-díj (2003)

  • weboldal
  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Csengeri Attila András (Budapest, 1967. október 18.) magyar musical- és operettszínész. 2002-ben megkapta a Pécsi Nemzeti Színház Nívódíját, valamint 2003-ban „Az év musicalénekese” eMeRTon-díjat.

Életpályája

Saját bevallása szerint idilli gyerekkora volt. Édesanyja a Corvin Áruházban dolgozott, így rengeteg emléke fűződik az intézményhez. Óvodás éveit a Füredi úti lakótelep egyik tízemeletes házának földszintjén kialakított lakásoviban töltötte. 1974 és 1982 között a mai Móra Ferenc Általános Iskola sporttagozatára járt. Nyolcadikos korában kézilabdázni (Taurus SC, Bp. I. osztály) és gitározni kezdett, iskolai rendezvényeken gyakran szerepelt. A Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskolában érettségizett.

1984-ben barátaival megalapította a Géniusz együttest, melyben előbb gitáros és énekes, majd szólóénekesi szerepet vállalt. 1988-ban abbahagyta a rockéneklést a katonaság idejére. 1989-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt operett-musical szakon, tanára Bagó Gizella lett. Már abban az évben elénekelhette Szörényi Levente oratóriumának, a Fénylő ölednek édes örömében… főszerepét. Az első év végén felkérték a Rock Színházban Várkonyi Mátyás Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című regényéből írt musicalje címszerepére, és még főiskolásként a Légy jó mindhaláligban is szerepet kapott, melynek lemezfelvételén is részt vett. 1993-ban diplomázott. 1995 őszéig a színház társulatának tagja volt, majd másfél évig Stuttgartban vendégszerepelt. 1995. december 13. és 1997. július 31. között 264-szer játszotta Christ a Miss Saigonból. 1999-ben Pécsett a Jézus Krisztus szupersztárban szerepelt, azóta a Madách Színház előadásában is megcsillogtatta tehetségét ebben a szerepben. 2008-ban A Vörös Pimpernel magyarországi ősbemutatóján a címszerepet, 2009-ben a Zrínyi 1566 ősbemutatóján Cserenko Ferenc szerepét játszhatta el. Rendszeresen szerepel musicalműsorokban, céges rendezvényeken, bálokon, ünnepségeken és televíziós produkciókban.

2007-ben barátaival, Csontos Ferenccel és Kovács Károllyal megalapították a PentaRisk Biztosítási Alkusz Kft.-t, melynek üzletág-igazgatója.

Szerepei

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 51.[Mj. 1]

  • Margitszigeti Szabadtéri Színpad
  • Rock Színház (1990-1995)
  • Stuttgart Musical Hall (1995-1997, Stuttgart)
    • Miss Saigon (Chris)
  • Győri Nemzeti Színház
    • Valahol Európában (Hosszú) (2003)
  • Magyar Színház
    • István, a király (István és Torda) (1998) (vendégszereplés az Esztergomi Nyári Játékokon, 2004 – Torda, videófelvétel)
    • Atilla – Isten kardja (Aéciusz) (vendégszereplés az Esztergomi Nyári Játékokon – Aéciusz, videófelvétel)
    • Macskafogó (Mr. Tájföl) (2006)
    • Mi jöhet még?! (Billy) (2008)
    • A muzsika Hangja (Georg von Trapp kapitány) (2016)
  • Gárdonyi Géza Színház
    • István, a király (István)
    • János vitéz (Kukorica Jancsi) (2001)
    • Gyertyafény keringő (Báró) (2011)
    • Bál a Savoyban (Henry de Fabules) (2014)
    • Légy jó mindhalálig (Török János) (2015)
  • Budapesti Operettszínház
  • Turay Ida Színház
    • Vértestvérek (Narrátor)
  • Pécsi Nemzeti Színház
    • Jézus Krisztus szupersztár (Jézus) (2000)
    • A víg özvegy (Danilo) (2001)
    • West Side Story (Tony) (2001)
    • Valahol Európában (Hosszú) (2002)
    • My Fair Lady (Freddy) (2003)
    • Godspell (Jézus) (2005)
    • Macskafogó (Mr. Teufel) (2005)
    • A denevér (Eisenstein) (2006)
    • Luxemburg grófja (René) (2006)
  • Piccolo Színház
  • Madách Színház
    • A nyomorultak (Enjolras)
    • Az Operaház Fantomja (Fantom) (2003)
    • Jézus Krisztus szupersztár (Jézus) (2010)
    • nyomorultak (Püspök) (2016)
  • Papp László Budapest Sportaréna, Pulai Aréna, Horvátország
    • Carmen (Don José) (videófelvétel, 2003)
    • Carmen (Don José) (videófelvétel, 2004)
  • Miskolci Nemzeti Színház
    • Valahol Európában (Hosszú) (2006)
  • Szigligeti Színház
    • A Vörös Pimpernel (Percy) (2008)
    • Csókos asszony (Dorozsmay Pista) (2009)
    • Leányvásár (Tom Miggles) (2010)
  • Óbudai Társaskör
    • Néró és a Sztárcsinálók (Seneca) (Óbudai Nyár 2009)
  • Szigetvári vár
    • Zrínyi 1566 (Cserenko Ferenc) (2009)
  • Pesti Művészszínház (Budapesti Bulvárszínház Fogi Színház)
    • Elvámolt nászéjszaka (Treveine, Paulette férje) (2010)
    • Bolha a fülbe (Romain Tournel) (2014)
    • Piszkos Fred kapitány musical (Kegyelmes / Mr. Gould) (2014)
    • Marica grófnő operett (Gróf Szapáry Wittenberg Péter) (2014)
    • Ken Ludwig: Botrány az Operában  (Tito Merelli, a világhírű tenor) (2015)
    • Pestnevelés óra (2016)
    • Georges Feydeau: A balek (eredeti címe: A hülyéje) (2016)
    • Szerelmes Komédiások avagy Miss Arizona (2015-2016)
    • A Cirkuszhercegnő (Mister X)
    • Mágnás Miska (Baracs) (2017)
    • Csárdás Királynő (Edwin Ronald herceg) (2017)
    • Az asszony körbejár – kézről-kézre (2017)
  • Budaörsi Játékszín
    • I love musical(2012)
    • RaM Colosseum
    • Toldi zenés költemény (Mesélő, Király) (2012)
    • Komáromi Magyarock Dalszínház
    • Púpos (Gonzague herceg) (2012)
    • Fehérlaposok(Molnár László) (2012)
    • Az aranyember musical (Tímár Mihály) (2015)
    • Kőszívű ember fiai musical (Baradlay Ödön) (2016)
    • Három testőr Afrikában (Senki Alfonz) (2017)
    • Spirit színház (Vigyázó Sándor Művelődési Ház):
    • Szerelmek az égből (David) (2014)
    • Turay Ida szinház
    • Vértestvérek (Narrátor) (2016)
    • Fregoli Színház:
  • Anconai Szerelmesek (Tomao Nicomaco) (2016)

Sirok:

  1. Fejedelem rock musical (Bercsényi Miklós) (2014)

Budapest Hősök tere:

  • Itt élned, halnod kell (2016)

Filmes és televíziós szereplések

  • Atilla, Isten kardja (Oresztész) (1998)
  • Húzzátok, cigányok! – Szilveszteri nótaszó (2006)
  • Határok nélkül – Szilveszteri gálaműsor a szolnoki Szigligeti Színházból (2008)
  • Újévi operett gála
  • Slágertévé
  • NévShowR
  • Napba öltözött lány Rockopera Csíksomlyói (Máté) (2006)
  • Memory Interoperett gálaműsor Kovács József emlékére (2011)

Szinkron

  • Haragban a világgal (Rebel Without a Cause) [1955]
  • Csipkerózsika (Sleeping Beauty) [1959] .... Fülöp herceg
  • Isadora (Isadora) [1968]
  • Jóbarátok (Blue Collar) [1978]
  • A törvény ökle (The Star Chamber) [1983]
  • Májusi vihar (Gewitter im Mai) [1987] .... Leopold Holzner (Gabriel Barylli)
  • Rock 'n' roll sztori (Shout) [1991]
  • Életben maradtak (Alive) [1993]
  • Szenzációs recepciós (For Love or money) [1993]
  • Díszkíséret (Chasers) [1994] .... Eddie Devane (William McNamara)
  • Vegas Vice (Hard Vice) [1994] .... Mike (Tom Fridley)

Rádiós munka

Társműsorvezető Neo reggelben(neo fm) (2012)

Források

  • Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  • Az Operaház Fantomja műsorfüzete a Madách Színházban
  • A Vörös Pimpernel szolnoki bemutatójának műsorfüzete
  • A Csókos asszony szolnoki bemutatójának műsorfüzete
  • Csengeri Attila honlapja Archiválva 2015. augusztus 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Csengeri Attila Rajongói oldal
  • http://csengeriattila.blogspot.hu/
  • Miklós Tibor. Musical!. Novella Könyvkiadó, 441–442. o. (2002). ISBN 963-9442-04-6 
  • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  

Megjegyzések

  1. 2017 június 20-i lekérdezés.

Jegyzetek

  1. 102273, https://port.hu/jump/person-102273, 2020. június 13.
  2. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 13.)
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1993-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1993-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Balázs Ágnes •  Bede-Fazekas Szabolcs •  Bodor Böbe •  Kállóy Molnár Péter •  Létay Dóra •  Németh Zsuzsa •  Nyári Zoltán •  Őze Áron •  Tóth Gáspár András •  Várnai Szilárd

Osztályvezető tanár: Iglódi István, Békés András

Csapó Virág •  Dózsa Zoltán László •  Kálid Artúr •  Király Attila •  Rajkai Zoltán •  Selmeczi Roland •  Takátsy Péter •  Varga Klári •  Vasvári Emese

Osztályvezető tanár: Szirtes Tamás
Operett, musical színészek
Barabás Kiss Zoltán •  Boros Zoltán •  Csengeri Attila •  Dániel Gábor •  Élő Krisztina •  Kőrösi András •  Lesznyák Katalin •  Teremi Trixi •  Udvarias Anna •  Vertig Tímea •  Weil Róbert
Osztályvezető tanár: Kazán István •  Versényi Ida •  Szinetár Miklós
Színházrendezők
(Kiegészítő szak)
Hegedűs D. Géza •  Mészáros Károly •  Tasnádi Csaba •  Telihay Péter
Osztályvezető tanár: Ádám Ottó
Film- és televízió operatőrök
Beck György •  Csukás Sándor •  ifj. Schüszler László •  Nemes Tibor Sándor •  Somogyi Róbert •  Szaladják István •  Thernesz Vilmos
Osztályvezető tanár: Szabó Gábor
Film- és televíziórendezők
Bereczki Csaba •  Bollók Csaba •  Günczler Paul •  Röhrig Géza •  Rohonyi Gábor •  Roszol János
Osztályvezető tanár: Szabó István
Riport-, dokumentum-,
ismeretterjesztő-, interaktív
multimédia és reklámfilmrendezők
Borbás Tamás •  Kalbert Erzsébet •  Kocsis Tibor •  Komlós András •  Rudas Gábor Károly •  Szepesi Gábor
Gyártásszervezők
Balázs Gábor Kálmán •  Balogh Lajos •  Bujdosó Iván •  Csermely Ákos •  Fenyves Tamás Miklós •  Hutlassa Tamás •  ifj. Kötzl Géza •  Juhász Sándor •  Kosztáné Hollósi G. Zsuzsa •  Kuczka Péter •  Magyar Péter Béla •  Makkos Zsolt Tamás •  Marjai András •  Németh Miklós •  Szakácsi Varga Éva •  Szeberényi Ottó Árpád •  Zákonyi Sándor Tamás
Évfolyamok · 1989 · 1990 · 1991 · 1992 · 1993 · 1994 · 1995 · 1996 · 1997 · 1998 · 1999 · 2000 ·
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJktwjQqBwy7VdTbVYXcfq
  • VIAF: 5788148753699641320001
  • PIM: PIM1946271
  • OSZMI: OSZMI895
  • LCCN: n2017007760
  • ISNI: 0000 0004 9581 0400
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

2021. május 23-ai javítás - Csengeri Attila (maga a művész) által